A személyiség fejlődése (ÖM 17. kötet) (4. kiadás)

„A személyiséget mint az ember teljességének kifejeződését C. G. Jung a felnőtt ember ideáljaként írta le, amelynek tudatos megvalósítása az élet delén túl az emberi fejlődés végcélja. Ennek eszköze az individuáció. Munkássága vége felé Jung e cél megértésére és leírására szentelte a legnagyobb figyelmet. Ugyanakkor köztudomású, hogy az én a gyermek- és fiatalkorban keletkezik és szilárdul meg. Elképzelhetetlen lenne az individuációs folyamattal foglalkozni anélkül, hogy a fejlődés ezen korai szakaszával ne törődnénk.

A kezükben tartott kötet olyan válogatás, amely Jungnak a gyermekkor pszichológiájáról szóló írásait tartalmazza. Ennek magvát az a három előadás alkotja, amelyet Az analitikus pszichológia és a nevelés címmel tartott. Jung úgy véli, hogy a szülők és nevelők lelki állapota mértékadó a gyermek növekedési és érési folyamatában, különösen a szokatlanul tehetséges gyermekek esetében.
A szülők közötti nem kielégítő lelki viszony fontosságát a gyermekkor pszichogén zavarainak okaként hangsúlyozta, ezért szinte kínálta magát, hogy A házasság mint lelki kapcsolat című munkáját is belevegyük a kötetbe. Hogy a gyermekkor problémakörét összekössük a felnőtt ember önmagává válásával, ezért ebben a válogatásban kapott helyet A személyiség alakulásáról című tanulmány is, amely – a cím és a tartalom alapján – tökéletesen ideillik. Kötetünk írásai cáfolják azt a még mindig közkeletű előítéletet, hogy C. G. Jung pszichológiája csupán az élet második felével foglalkozik, illetve végső soron arra vonatkozik.

Egy olyan korban, amikor az összes nevelési alapelv megkérdőjeleződik, minden olvasó sokat tanulhat Jung írásaiból, mivel ő bizonyos szempontból pedagógiai problémákkal foglalkozik. Önnevelés nélkül másokat nevelni éppoly kevéssé lehetséges, mint emberi érettséget elérni tudatosság nélkül.” (Részlet a német kiadó előszavából)